Dráma
Romantikus
Vígjáték
(Szinkronizált)
Bridget Jones végre szerencsés az életben. Van egy remek forgatókönyvírói állása, kis, bár apátlan családja és… egy új barátja. Ám hamarosan nem csak az okoz gondot, hogy a férfi több mint húsz évvel fiatalabb nála... Tovább
Premier
Zene
Egy költő emlékezik vissza hosszú idők távolából a nőkre, akiket szeretett. De ha szívügyekről van szó, semmi sem az, aminek látszik!… Különösen, ha maga az ördög is érintett…
Hoffmann visszautazik iskolás korába, hogy újra átélje gyermekkori románcát Olympiával, a minden szempontból eminens diákkal. A boldogtalan szerelem végigkíséri egész felnőtt korában, a táncosnő Antoniát is túl korán szakítják el tőle. Ráadásul az érzéki kurtizánnak, Giuliettának is megvannak a maga titkos tervei. Emlékezet és fantázia egyre inkább összemosódik… Vajon Hoffmann megtalálja-e a rejtélyes Stellát, mielőtt túl késő lenne?
Az előadáson nincs korhatár-besorolás. Tovább
Premier
KLASSZIKUS CSÜTÖRTÖK
Ismeretterjesztő
Török Zoltán, a nagy sikerű Vadlovak – Hortobágyi mese és a Vad Magyarország alkotója évek óta Svédországban él párjával, két… lányával és kutyájával. Rendszeres túráik során felfedezik az átalakulóban lévő vadon színes állatvilágát, és legizgalmasabb kirándulásaikhoz most a nézőket is útitársul hívják. Az utazás közben lenyűgöző tájakra barangolunk, a tengertől a gleccserekig, a messzi észak vadállatainak társaságában.
Török Zoltán három éven át forgatta az eddigi leglátványosabb, szívet melengető filmjét. A Változó vadon – Az én Északom amellett, hogy bemutatja a skandináv ország élővilágát a fókáktól a jávorszarvasokig, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét a természet szeretetére és védelmére. Tovább
KISTEREM
Dráma
Életrajz
(Feliratos)
A világ egyik leghíresebb operaénekesnőjének nagyívű élettörténetében, Angelina Jolie mesterien testesíti meg Maria… Callast. Az Oscar esélyes filmet Pablo Larraín, a Jackie és a Spencer rendezője jegyzi. Tovább
Dráma
Te mennyit vállalsz? És mennyit bírsz? A túlhajszolt Bogi (Mari Dorottya) klasszikus éneket tanul a Zeneakadémián, de vidéki lányként… nehezen találja a helyét Budapesten. Az iskola mellett bébiszitterkedéssel keres pénzt: unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba – Cicaverzum) és felesége, Zita (Jakab Juli – Napszállta) kisgyerekeire vigyáz. A házaspár kapcsolata válságban van, a kettejük közötti feszültség pedig akaratlanul átragad a gyerekekre, és végső soron Bogira is. A lány a rendkívül fontos énekvizsgája napján eltitkol egy végzetesnek tűnő hibát.
Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod : -) rendezőjének legújabb filmje a túlterheltség problémáját járja körül, három főszereplőjének egyetlen napját bemutatva. Tűpontos képet ad arról, milyen áldozatok árán tudunk boldogulni a hétköznapokban. Tovább
Premier
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: A vetítés után vendégünk a film rendezője Schwechtje Mihály.
Dokumentumfilm
Túl a Kárpátokon, túl az Urálon, sőt, még a végtelen fűtengeren is túl, él egy nép, amely számon tartja és szereti a magyarokat.… Füredi Zoltán személyes hangvételű road movie-jában Mongóliába kalauzol, hogy fényt derítsen a magyarok és mongolok közötti furcsa rokonságtudat eredetére, és hogy saját sorsát megváltoztassa. Útja során találkozik többek közt hunokkal, vörös katonákkal, a sonkafőző Angelikával, egy csirkepaprikással az ulánbátori Dunaparton, egy kisborjúval és az Orhon folyó szellemével. Tovább
KISTEREM
Dráma
Romantikus
Vígjáték
(Szinkronizált)
Bridget Jones végre szerencsés az életben. Van egy remek forgatókönyvírói állása, kis, bár apátlan családja és… egy új barátja. Ám hamarosan nem csak az okoz gondot, hogy a férfi több mint húsz évvel fiatalabb nála... Tovább
Animáció
(Szinkronizált-szöveg nélküli)
A macska magányos állat, ám amikor egy fekete macska otthonát váratlanul elönti és elpusztítja egy… áradás, a túlélés érdekében kénytelen összefogni más állatokkal. A különféle fajok egy hajón utaznak át a végtelen víztengeren, és a kezdeti nézeteltéréseik ellenére muszáj összetartaniuk, mert csak együttes erővel maradhatnak életben. Tovább
Dráma
Te mennyit vállalsz? És mennyit bírsz? A túlhajszolt Bogi (Mari Dorottya) klasszikus éneket tanul a Zeneakadémián, de vidéki lányként… nehezen találja a helyét Budapesten. Az iskola mellett bébiszitterkedéssel keres pénzt: unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba – Cicaverzum) és felesége, Zita (Jakab Juli – Napszállta) kisgyerekeire vigyáz. A házaspár kapcsolata válságban van, a kettejük közötti feszültség pedig akaratlanul átragad a gyerekekre, és végső soron Bogira is. A lány a rendkívül fontos énekvizsgája napján eltitkol egy végzetesnek tűnő hibát.
Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod : -) rendezőjének legújabb filmje a túlterheltség problémáját járja körül, három főszereplőjének egyetlen napját bemutatva. Tűpontos képet ad arról, milyen áldozatok árán tudunk boldogulni a hétköznapokban. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
(Szinkronizált)
Bridget Jones végre szerencsés az életben. Van egy remek forgatókönyvírói állása, kis, bár apátlan családja és… egy új barátja. Ám hamarosan nem csak az okoz gondot, hogy a férfi több mint húsz évvel fiatalabb nála... Tovább
Dokumentumfilm
A KIX szerteágazó utazás egy budapesti kisfiú felnövésének 12 évébe, amelynek során a randalírozó kölyökből, Sanyiból felnőttkorára… közellenség lesz. A film ritkán látott közelségből mutatja be a fiú és családja mindennapjait.
Mikulán Dávid és Révész Bálint dokumentumfilmje kortárs magyar látlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről.
A KIX Magyarországon először a 21. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmjeként, a versenyprogramban lesz látható. Tovább
KISTEREM
Akció
Kaland
(Szinkronizált)
Miután hőseinknek sikerült legyőzniük az univerzum legnagyobb gonoszát, Thanost, maga Amerika Kapitány juttatta vissza… a végtelen köveket az eredeti helyükre. Steve Rogers azonban belefáradt hősnek lenni, így meghozta döntését, hogy a továbbaikaban saját boldogságáért tegyen. Így kapta meg Amerika Kapitány pajzsát Sam Wilson, azaz Sólyom, aki kezdetekben úgy érezte, nem méltó annak viselésére. A hősöket azonban a tetteik formálják, Sam Wilsonnak pedig azt a sorsot jelölte ki, hogy ő vegye át Rogers helyét. A folytatásban egy új Amerika Kapitány lép elénk, aki továbbra is az igazságot képviseli a világban.
A film jeleneteiben a villódzó fények hatással lehetnek azokra, akik hajlamosak fotoszenzitív epilepsziára v. fényérzékenységre. Tovább
Premier
A film jeleneteiben a villódzó fények hatással lehetnek azokra, akik hajlamosak fotoszenzitív epilepsziára v. fényérzékenységre.
Családi
Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte.… Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje (Tenki Réka) szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt. Tovább
Vígjáték
(Szinkronizált)
Béranger doktor elismert pszichológus, akinek éppen sikerül leráznia legkellemetlenebb páciensét, a neurotikus Damient,… azzal az indokkal, hogy a terápia folytatása előtt előbb találja meg az igaz szerelmet. A pszichológus élete és családja nem is lehetne tökéletesebb, ám amikor a 30. házassági évfordulóját ünnepelné meg családja körében, a lánya megjelenik álmai pasijával. A férfi pedig nem más, mint Damien. A megdöbbent Béranger elhatározza, hogy szétszakítja a szerelmespárt, és ennek érdekében szó szerint bármit képes megtenni. Tovább
FRANCIA TÉL SOROZAT:
Dráma
Te mennyit vállalsz? És mennyit bírsz? A túlhajszolt Bogi (Mari Dorottya) klasszikus éneket tanul a Zeneakadémián, de vidéki lányként… nehezen találja a helyét Budapesten. Az iskola mellett bébiszitterkedéssel keres pénzt: unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba – Cicaverzum) és felesége, Zita (Jakab Juli – Napszállta) kisgyerekeire vigyáz. A házaspár kapcsolata válságban van, a kettejük közötti feszültség pedig akaratlanul átragad a gyerekekre, és végső soron Bogira is. A lány a rendkívül fontos énekvizsgája napján eltitkol egy végzetesnek tűnő hibát.
Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod : -) rendezőjének legújabb filmje a túlterheltség problémáját járja körül, három főszereplőjének egyetlen napját bemutatva. Tűpontos képet ad arról, milyen áldozatok árán tudunk boldogulni a hétköznapokban. Tovább
Dráma
A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás… önsajnálatában, a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs.
Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett, Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. Tovább
Premier
REISZ GÁBOR RETROSPEKTÍV | KISTEREM
Akció
Kaland
(Szinkronizált)
Miután hőseinknek sikerült legyőzniük az univerzum legnagyobb gonoszát, Thanost, maga Amerika Kapitány juttatta vissza… a végtelen köveket az eredeti helyükre. Steve Rogers azonban belefáradt hősnek lenni, így meghozta döntését, hogy a továbbaikaban saját boldogságáért tegyen. Így kapta meg Amerika Kapitány pajzsát Sam Wilson, azaz Sólyom, aki kezdetekben úgy érezte, nem méltó annak viselésére. A hősöket azonban a tetteik formálják, Sam Wilsonnak pedig azt a sorsot jelölte ki, hogy ő vegye át Rogers helyét. A folytatásban egy új Amerika Kapitány lép elénk, aki továbbra is az igazságot képviseli a világban.
A film jeleneteiben a villódzó fények hatással lehetnek azokra, akik hajlamosak fotoszenzitív epilepsziára v. fényérzékenységre. Tovább
A film jeleneteiben a villódzó fények hatással lehetnek azokra, akik hajlamosak fotoszenzitív epilepsziára v. fényérzékenységre.
Dráma
(Szinkronizált)
Lawrence bíborost bízzák meg a feladattal, hogy vezényelje le a pápaválasztási procedúrát a hőn szeretett pápa váratlan… halálát követően. Nem sokkal azután, hogy a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetői mind összegyűlnek szerte a világból, és bezárkóznak a Vatikán termeibe, Lawrence egy összeesküvés kellős közepén találja magát és olyan titokra derít fényt, ami az egyházat alapjaiban rázhatja meg. Tovább
Dráma
Életrajz
(Feliratos)
A film Bob Dylan életének és művészetének különleges pillanatait tárja fel, bemutatva a legendás zenész karrierjének… kulcsfontosságú szakaszait. A film nem csupán a híres dalokat és koncertjeit idézi fel, hanem Dylan sokszínű személyiségébe és állandóan változó művészi identitásába is betekintést nyújt. A film a zene történetére gyakorolt hatásait, az általa ihletett kulturális változásokat és a rejtélyes, gyakran elérhetetlen alakját helyezi középpontba. Tovább
Vígjáték
(Feliratos)
A harmincas zongoratanárnő, Vilma egyedül él egy norvég kisvárosban. Kerüli a közösségi médiát, és túl sokat aggódik.… Leginkább a halál gondolata nyomasztja. Közeleg a karácsony, és egy nap váratlan látogatói érkeznek: egy jóképű pap és egy patológus jelenik meg a küszöbén. A két férfi levelet hoz Vilma apjának halálhírével. A bökkenő azonban az, hogy Vilma mostanáig semmit nem tudott az apjáról, és a levél felforgatja az egész eddigi világát. Vilma életében eddig nem nagyon voltak emberek, most azonban hirtelen két férfival kell foglalkoznia… azaz a halott apjával együtt hárommal. Tovább
KISTEREM
Dráma
Te mennyit vállalsz? És mennyit bírsz? A túlhajszolt Bogi (Mari Dorottya) klasszikus éneket tanul a Zeneakadémián, de vidéki lányként… nehezen találja a helyét Budapesten. Az iskola mellett bébiszitterkedéssel keres pénzt: unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba – Cicaverzum) és felesége, Zita (Jakab Juli – Napszállta) kisgyerekeire vigyáz. A házaspár kapcsolata válságban van, a kettejük közötti feszültség pedig akaratlanul átragad a gyerekekre, és végső soron Bogira is. A lány a rendkívül fontos énekvizsgája napján eltitkol egy végzetesnek tűnő hibát.
Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod : -) rendezőjének legújabb filmje a túlterheltség problémáját járja körül, három főszereplőjének egyetlen napját bemutatva. Tűpontos képet ad arról, milyen áldozatok árán tudunk boldogulni a hétköznapokban. Tovább
Dráma
Vígjáték
(Feliratos)
Anora, a fiatal brooklyni szexmunkás esélyt kap arra, hogy megélje a saját Hamupipőke történetét, amikor megismerkedik egy… oligarcha fiával, és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül. Ám amikor a hír eljut Oroszországba, a tündérmese veszélybe kerül, mert a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot… Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
(Szinkronizált)
Bridget Jones végre szerencsés az életben. Van egy remek forgatókönyvírói állása, kis, bár apátlan családja és… egy új barátja. Ám hamarosan nem csak az okoz gondot, hogy a férfi több mint húsz évvel fiatalabb nála... Tovább
Dráma
(Feliratos)
A világhírű karmester, Thibaut (Benjamin Lavernhe) leukémiában szenved, és csontvelődonort kell találnia. Amikor megtudja,… hogy annak idején örökbe fogadták, felfedezi, hogy van egy idősebb testvére egy észak-franciaországi kisvárosban, aki szintén zenész: harsonás egy feloszlatás előtt álló városi fúvószenekarban. A fivérek találkozása egy testvéri, társadalmi és zenei kaland kezdetét jelenti... Tovább
FRANCIA TÉL SOROZAT | KISTEREM
Horror
Thriller
(Feliratos)
David Koepp, a Jurassic Park, Mission: Impossible, Pánikszoba és még sok más alkotója, Steven Soderbergh, az Ocean's Eleven,… Magic Mike és az Erin Brockovich elismert rendezője összeállnak, hogy egy új pszichológiai thrillert hozzanak a nagyvászonra. A Jelenlét egy külvárosi házban játszódik, ahol egy újonnan érkezett család hamarosan rájön, hogy nincsenek egyedül – egy túlvilági lény lakja a házat. Ami a filmet különlegessé teszi, az az egyedi nézőpont, hiszen a történet a titokzatos lény szemszögéből bontakozik ki. Tovább
Dráma
(Feliratos)
A háború utáni Európából elmenekülve a nagy ívű víziókkal megáldott építész, Tóth László Amerikába érkezik,… hogy újra építse az életét, a karrierjét, valamint a házasságát Erzsébettel, miután a háború közben elszakadtak egymástól, határokon és rezsimeken átlépve. Az új, idegen országban magára utalva László Pennsylvaniában állapodik meg, ahol a gazdag és befolyásos gyáros, Harrison Lee Van Buren felismeri építészi tehetségét. Ám a hatalomnak és az örökségnek nagy ára van… Tovább
Dráma
Vígjáték
(Feliratos)
Az Oscar-díjas veterán producer, Gerardo Herrero (A szemükben a titok) visszatér a rendezői székbe a Terápia alatt című… filmmel, amely Matías Del Federico drámaíró színházi rendezésének idegborzoló filmváltozata. Az adaptáció három különböző házaspárt követ, akik egy rendhagyó csoportterápián vesznek részt, és a szereplők feladata, hogy segítsenek egymásnak kilábalni mélyen gyökerező traumáikból, amelyek a terapeuta utasításai nyomán kibontakoznak. A jó díszlet kulcsfontosságú elemmé válik. Egy Eames-korabeli irodai szék, amelyet egy nehéz beszélgetés során menedékként használnak, egy zsúrkocsi mellé került; Fermín Alvira elismert művész festményei pedig a jégtörő mechanizmust segítik elő; azaz a tér minden részének célja van. Tovább
KISTEREM

Dráma
Egy fiatalember és egy idős nő véletlen találkozása egy baljós karácsony estén. A reménytelennek tűnő éjszaka az öregasszonynak… új fiút, a fiatalembernek pedig anyát hoz. Tovább
Ma, Csütörtök
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
Holnap, Péntek
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 15., Szombat
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 16., Vasárnap
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 17., Hétfő
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 18., Kedd
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 20., Csütörtök
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 21., Péntek
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 22., Szombat
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 23., Vasárnap
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 24., Hétfő
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 25., Kedd
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 26., Szerda
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 27., Csütörtök
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
február 28., Péntek
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
március 1., Szombat
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
március 2., Vasárnap
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
március 3., Hétfő
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
március 5., Szerda
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
március 7., Péntek
![]() |
|
március 21., Péntek
![]() |
|
![]() |
|
március 22., Szombat
![]() |
|
![]() |
|
március 23., Vasárnap
![]() |
|
![]() |
|
március 27., Csütörtök
![]() |
|
április 6., Vasárnap
![]() |
|
április 12., Szombat
![]() |
|
április 17., Csütörtök
![]() |
|
április 18., Péntek
![]() |
|
április 19., Szombat
![]() |
|
május 22., Csütörtök
![]() |
|
június 12., Csütörtök
![]() |
|
július 10., Csütörtök
![]() |
|